"Sport és üzlet' - SEEDS-kerekasztal-beszélgetés
❗GTK-sok figyelem❗
Bizony-bizony, még a vizsgaidőszak utolsó hetében is izgalmas programon vehettek részt!
A SEEDS tehetséggondozó nyári tábor szervezői egy kerekasztal-beszélgetéssel készülnek. A beszélgetés témája „sport és üzlet” és karunk oktatója Dr. Honti Tamás olyan témákról beszélget beszélgetőpartnereivel, mint a helyi identitás szerepe a szegedi csapatok esetében, a digitalizáció jelentősége, üzleti sikerek és válságok megélése, valamint a hagyományok és innováció megjelenése a különböző sportágakban.
A kerekasztal-beszélgetés elsősorban a tábor résztvevőinek lett szervezve, de úgy gondolták ilyen érdekes témát, amely ennyire a szegediekhez tartozik, érdemes lenne minden hallgatónk számára megnyitni. Szóval várnak minden érdeklődő hallgatót és középiskolást szeretettel, akik szeretnének egy kicsit belelátni a szegedi sportéletbe.
Időpont: 2025. július 10. 13:30 Helyszín: KO Aula (Kálvária sgt. 1.) Moderátor: Dr. Honti Tamás
További részletekkel hamarosan jelentkezünk!
Az esemény az NTPHHTDK-24-0053 számú pályázat finanszírozásával kerül megvalósításra. #nemzetitehetsegprogram #mertatehetsegszamit